Nem csak a magánéletben alkotnak egy párt, hanem az alkotómunkában is. Független filmesként, saját produkciós cég égisze alatt hozzák létre műveiket, melyek több nemzetközi fesztiválon is sikert arattak. Portré a Párizsban élő Goztola Kristina és Halmi Péter művészpárról.
Kristina huszonhét évesen gondolt egy merészet és nekivágott a nagyvilágnak. Idehaza foglalkoztatott színésznő volt, több színházban játszott, főleg zenés darabok főszerepeit, és tévé-sorozatokban is feltűnt. De hajtotta a kalandvágy, szerette volna megmérettetni a tehetségét külföldön is. Londonban, majd Los Angelesben tanult filmszínészetet. Anyanyelvén kívül tökéletesen beszél angolul, franciául, olaszul, ami sokat dob egy nemzetközi karrier elindításában. Bekerült egy amerikai sorozatba, majd egy amerikai–francia–angol–belga történelmi akcióthrillerbe. Az utóbbi produkcióban való alakítására felkapta a fejét a szakma, egyre csak szaporodtak a filmes és színházi felkérései. Első magyar prózai színésznőként 2015-ben meghívták az Avignoni Színházi Fesztiválra, ahol francia nyelven játszott főszerepet egy kétszemélyes drámában, ami 1200 produkció közül a második legjobb lett.
Péter színészként és rendezőként dolgozott itthon és külföldön. Vezetőszerepeket játszott Németországban, Japánban, Kanadában és az USA-ban, majd Los Angelesben négy éven át sikerdarabokat állított színpadra. Filmes karriere 2017-ben indult el, amikor csatlakozott Kristina Engedj el! című filmjének utóéletéhez. A közös munka olyan gyümölcsöző lett, hogy 2022 óta együtt igazgatják a Champs-Élysée-n lévő, Jonah Film Entertainment nevű cégüket. Párizsban élnek. Mindketten színpadi színészként kezdték a pályájukat, most viszont nagyobb hangsúlyt kapnak a filmes elfoglaltságaik. Vajon vágynak-e vissza a deszkákra?
– Erről egymást közt is sokszor beszélünk – vallja be Kristina. – Nagyon hiányzik a közönséggel való közvetlen kapcsolat. Egy színész lelkében valahol mélyen mindig ott van a szereplési vágy. Lehet bármilyen sikeres is egy filmes pálya, a színházi jelenlétről nem szabad lemondani, mert az így keletkező űrt semmi sem pótolhatja. Bárhol a világban szívesen játszom, hiszen ma már nincsenek határok, és eddig is főleg angol nyelvterületek színházaiban dolgoztam. Magyarországra pedig bármikor örömmel visszamegyek, ha kedvemre való feladatra hívnak. Londonban és Los Angelesben a mestereim – akik nem kisebb nevekkel dolgoztak együtt, mint Sharon Stone vagy Dustin Hoffman – úgy tartják, hogy egy színésznek elsősorban a saját anyanyelvén kell hitelessé válnia, és csak azután érdemes arra ráépítenie egy idegen nyelvű karriert. Fordítva nem működik.
A művészvilágban nem mindenki szeret együtt dolgozni férj-feleségként, mások meg kifejezetten keresik a közös munka lehetőségét. Kristina és Péter ez irányú tapasztalatai kedvezőek, kettejük közt nagy az összhang szakmai kérdésekben is. Persze nem csak a munkáról szól az életük, ha nem is mindig sikerül, de igyekeznek nem átlépni az alkotómunka és a magánélet közötti képzeletbeli határvonalat.
– Szerencsés találkozás a miénk – állapítja meg Péter. – Az akkori élethelyzetemben új utakat kerestem. Bármilyen furcsa, az internet hozott össze bennünket. Volt egy sorozatom a legnagyobb közösségi portálon, szakmabeliekkel készítettem interjúkat. Amikor rátaláltam Kristinára, rögtön felkeltette az érdeklődésemet a sikeres pályafutása. Elhívtam beszélgetni, találkoztunk és beszélgettünk egy jóízűt – és a beszélgetést, együttgondolkodást azóta sem hagytuk abba. Sok bennünk a közös érdeklődés, ami persze nem véletlen és az sem, hogy találkoztunk.
A külföldön legtöbbet foglalkoztatott magyar színésznő produkciós cégének alkotásai sikert sikerre halmoztak a világ legjelentősebb filmfesztiváljain. A 2018-ban bemutatott Les Recherches Continuent (Engedj el!) című francia–magyar produkciójukat meghívták a 18. Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválra, ahol West Los Angelesben és Hollywoodban is bemutatták, idehaza, a 9. Bujtor István Filmfesztiválon pedig fődíjat kapott. Ezután Goztola Kristina a Sweden Film Awards-on kiérdemelte a legjobb színésznőnek járó elismerést is. A következő, La Collier (A nyaklánc) című, szintén francia–magyar kisjátékfilmjükkel 2020 nyarán a Sweden Film Awards-on a legjobb operatőri, majd az indiai filmgyártás fellegvárában, Bollywoodban, az Indo Global Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb rendezői díjat – Halmi Péter, valamint a zsűri különdíját is átvehették. Kristinát ugyanabban az évben a Los Angeles Film Awards-on inspiráló színésznőnek választották. A misztikus dráma tavaly a Cannes-i Filmfesztivál idején megrendezett független filmesek seregszemléjén a legjobb kísérleti film kategóriában került az élre.
– Szívet melengető érzés ez a sok elismerés és a hozzájuk kötődő szeretet, ugyanakkor visszaigazolása a munkánknak – vélekedik Goztola Kristina. – Szakmai szempontból a fesztiváldíjak elengedhetetlenek a továbblépéshez, sokat jelentenek például a producerekkel való tárgyalásoknál vagy pályázatoknál. Ha kapsz egy nemzetközi díjat, de az életed ugyanott folytatódik, mint az elismerés előtt, akkor az egész nem több, mint pár média megjelenés és egy szobor a vitrinben. A Cannes-i Filmfesztiválra 2019-ben kaptuk meg az akkreditációt. Már az első protokolláris eseményen olyan sztárokkal találkozhattunk, mint Monica Belucci, Christopher Lambert, Andie MacDowell, Quentin Tarantino, Claude Lelouch, Jean Dujardin, Gérard Darmon, Leonardo diCaprio, Brad Pitt és Salma Hayek is, aki fél lépésre állt Pétertől. Először még lehet rajta csodálkozni, hogy olyan helyen vagyunk, ami korábban elérhetetlennek tűnt számunkra, és hogy ettől kezdve másról szól majd az életünk, de egy idő után természetessé válnak az ilyen szituációk. Lenyűgözött Eva Longoria fegyelmezettsége, aki Los Angelesből 12 órás repülőutat tett meg az akkor 2 éves kisfiával, majd érkezését követően pár órára már kifogástalan külsővel, mosolyogva jelent meg a protokolláris eseményen.
Minél híresebb valaki, annál nagyobb a felelőssége, hogy mihez adja a nevét.
– Hogyan képzeljük el a jövőt? – kérdez vissza Halmi Péter beszélgetésünk végén. – Az elképzelésből úgy lesz realitás, ha merünk nagyot álmodni és ötvözzük az álmokat a valósággal. A következő filmünk is Párizsban forog. Szeretnénk, hogy a közönség szeresse a filmjeinket. Szeretnénk, ha az általunk létrehoztott alkotások nemcsak szórakoztatnának, hanem elgondolkoztatnának és valamilyen megoldást is mutatnának a mai világ örvénylő történései között. Színházi vagy filmes rendezői székben nem lehet más törekvésem, minthogy olyat mutassak az embereknek, amiből lelkileg és mentálisan is építkezhetnek. Nem titkolt cél egy igazi, fergeteges vígjáték elkészítése sem.
A művészpár elárulja azt is, hogy a filmkészítés nekik nem a mennyiségről, hanem a minőségről szól. Legnagyobb vágyuk az, hogy sikerüljön létrehozniuk egy olyan filmklasszikust, mint amilyen például az Amerikai fogócska vagy Az álom luxuskivitelben. Nem kis cél, az biztos. Most két nagyjátékfilm megvalósítását végzik párhuzamosan, az egyiket francia, a másikat angol nyelven forgatják. Sajnos, ennél többet nem sikerült megtudnunk tőlük, úgyhogy nem marad más hátra, mint izgatottan várni a bemutatókat.
Borzák Tibor