SZÍNHÁZI SIKER: A NŐI NEM OLYAN, MINT EGY CSATAMEZŐ

életforma.hu – 2015.08.19.

A második legjobb előadásnak járó díjat nyerte el az Avignoni Fesztiválon az a színdarab, amelynek egyik főszerepét Goztola Krisztina alakította. A fiatal tehetség az első magyar prózai színész, aki francia nyelven lépett színpadra a patinás eseményen.

Európa legnagyobb nemzetközi színházi eseményén, az 1947 óta létező Avignoni Fesztiválon szerepelni rangos szakmai elismerésnek számít. Goztola Krisztina júliusban a Du sexe de la femme comme champ de bataille (A női nem olyanmint egy csatamező) című kétszereplős dráma egyik főszereplőjeként mutatkozhatott be a fesztiválon.

Matéi Visniec felkavaró története a srebrenicai mészárlás után, egy németországi katonai kórházban játszódik, aholegy bosnyák és egy amerikai lány találkozik. A nők elleni nemi erőszakról és abortuszról szóló darabra Goztola Krisztinának francia színésznőkkel kellett versenyeznie a castingon, de végül ő kapta meg az amerikai Kate szerepét. Az általa alakított pszichológusnő franciául beszél, de amerikai akcentussal, ezért Krisztina beszédórákat vett, hogy tökéletes legyen a kiejtése. Az előadást Bea Gerzsenyi rendezte.

Goztola Krisztina és görög partnernője, Vasiliki Georgikopoulou három héten keresztül minden nap játszotta az előadást az avignoni Pápai Palota mellett található Pandora Színházban, vagyis az alakítását több ezer néző látta. A fesztivál végén az alkotók díjat is kaptak.

– Az Avignoni Fesztiválon most is minden műfaj képviseltette magát. Volt próza, musical, gyerekelőadás, tánc- és mozgásszínház, komédia, szóval több mint 1300 produkció közül választhattak a nézők. A Cannes-i Filmfesztivállal ellentétben itt hagyományosan nem versenyeznek az előadások, mi mégis kaptunk egy úgynevezett Tournesol-díjat. Az elismerés 2006 óta létezik. Az Avignoni Off fesztivál azon előadásának adható, amely ösztönzőleg hat vagy fontos tematikus kérdéseket vet fel az emberiség jövőjére nézve, vagy politikailag és szociálisan átfogó képet ábrázol. Eljár a kisebbségi jogok védelme érdekében, harcol a rasszizmus és kirekesztettség ellen az egyenlő jogokért. Erre a díjra jelöltek minket, a végén 2. helyezést értünk el – mondta Goztola Krisztina.

Az előadást október, novemberben újra Párizsban játsszák, majd Goztola Krisztina egy olasz-francia filmet forgat külföldön. Felmerült, hogy az Avignoni Fesztiválon díjazott darabot lefordíttatnák, és Magyarországon is bemutatnák.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *