GOZTOLA KRISZTA: NÉGY NYELVEN ÁLMODOM

Goztola Kriszta tündérmeséje akkor kezdődött, amikor Budapestről világgá ment, hogy megvalósítsa az álmait. Tavaly angol, olasz és francia nyelven három külföldi produkcióban is forgatott, az egyik akciófilmje pár hete került a mozikba.

Már világszerte vetítik a mozik a Himmler agyát Heydrichnek hívják című amerikai-francia-angol-belga akciófilmet, melynek főszereplője Jason Clark oldalán egy budapesti színésznő, Goztola Kriszta. Nevét egyelőre a külföldi filmes világ jobban ismeri, mint a hazai, de ez nem sokáig lesz így. Kriszta a Színművészeti Egyetem elvégzése után itthon zenés darabokban játszott, majd Angliába, onnan New Yorkba és Los Angelesbe ment, hogy színészmesterséget tanuljak, és tökéletesítse a nyelvtudását. Tanárai között olyan világsztárok voltak, mint Dustin Hoffmann, Robert de Niro, Meryl Streep.

Fotó: Kaszás Bence

„Most már négy nyelven álmodom, de sosem felejtem el, milyen hosszú volt az út a legelső főszerepig – mesélte a Lokálnak Kriszta. –Angliában eleinte magányos voltam, hiányzott a napfény, zavart a sok eső, az angolok távolságtartása, de London színházi világa egy életre megragadott. Olyan sztárokat láttam a színpadon, akiket csak a moziból ismertem.”

A magyar színésznő a hollywoodi akciófilmekben tökéletesen beszél angolul, míg Avignonban, a világ legnagyobb színházi fesztiválján, francia nyelven játszott főszerepet. Olyan alakítást nyújtott, hogy a darab végén a nézők sírva mentek gratulálni hozzá. De hívták Rómába is, hogy a Trainspotting 2 című akciófilmben olaszul szinkronizáljon. Ha külföldön dolgozik, mindig szakít időt arra, hogy esténként a helyi színházban megnézzen egy-egy darabot. Kriszta sikereire a világ legnagyobb cégei is felfigyeltek, a legnagyobb webkereső oldal nemrég a háziasszonyának kérte fel. Kriszta a Föld számos városában dolgozott már, de úgy véli, mind közül Budapest és Szentendre a legszebb.

“December végéig voltam Budapesten, esténként színházba jártam, január elején Párizsba utaztam, egy angol nyelvű filmsorozatban kaptam szerepet. A szüleim Győrben élnek, emlékszem, annak idején mennyire próbáltak marasztalni. Azt mondták, álmokat kergetek. Látszólag elfogadták, hogy a munkám gyakran hosszú hónapokra Amerikába szólít, de ma is féltenek, különösen a repülőúttól. Ezért bárhová is utazom, ha megérkeztem, mindig felhívom őket.”

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *