GOZTOLA KRISZTINA PÁRIZSBAN FORGATOTT

PR Garden – 2017. 05. 12.

Amerikai-francia koprodukcióban készült film forgatását fejezte be a napokban Párizsban Goztola Krisztina. A színésznő főszerepet alakít a drámában, ami Giorgo Scerbanenko író novellájából készült.

 
Az elmúlt heteket Párizsban töltötte Goztola Krisztina, hogy leforgassa a La recherche continue (magyarul Engedj el!) című filmet. A dráma az egyik legnépszerűbb olasz krimiíró, Giergio Scerbanenko műve alapján készült. Scerbanenko több mint 50 regényéből és novellájából eddig tizenkettőt filmesítettek meg. A történet szerint egy nő – akit Krisztina alakít – kétségbeesetten berohan a rendőrségre, mondván, hogy elrabolták a 4 éves kislányát. Aztán kiderül, hogy nem minden úgy történt, ahogy az anya elmeséli. 
 
A 25 perces kisfilmet Clayton Burkhart rendezte, aki pályáját divatfotósként kezdte New Yorkban és Párizsban a Marie Claie-nél illetve a Louis Vuitton-nál. Olyan nevekkel dolgozott, mint Kate Moss és Christy Turlington. Operatőrként már több filmjét jelölték díjra és mutatták be fesztiválokon, többek közt Torontoban, Cannes-ban és San Sebastianban.
A másik két férfi főszereplő az olasz származású Xavier Bonadonna, aki a filmben Krisztina férje, és Eric da Costa francia színész.. Eric a nyomozót alakította, és ezt megelőzően Jean Reno-val forgatott a The Adventurers című filmben.
 
– A történet Párizsban játszódik, viszont egy olasz származású nőt alakítottam – mondta Goztola Krisztina. – Ezért a forgatás ideje alatt külön beszédtanár foglalkozott velem, hogy a francia játékban picit érződjön az olasz akcentus. Örülök, hogy egy profi csapattal tudtam együtt dolgozni, és annak ellenére, hogy ez egy kisjátékfilm, a rendezőtől kezdve a színészekig, a stylistig és a technikusig mindenki profin, fegyelmezetten, precízen és lelkesen dolgozott.
Krisztina a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés osztályában végzett. Számos zenés főszerep eljátszása után Londonba ment ki filmszínészetet tanulni. Innen utazott tovább New Yorkba és Los Angelesbe. Tavaly első magyar prózai színésznőként színpadra lépett a világ legnagyobb színházi seregszemléjén, az Avignoni Fesztiválon. A kétszemélyes darabban francia nyelven alakított, és annyira lenyűgözték a zsűrit, hogy a második legjobb előadásnak járó díjat is megkapták.
 
Krisztinát a mostani szerepre az Avignon-i alakítása miatt kérték fel. Később a film háttér-munkálataiba is belefolyt: ez az első kisfilmje, amiben producerként is közreműködött. Az utómunkálatok megkezdődtek Párizsban, előreláthatólag 2 hónap múlva lesz kész. A filmet először fesztiválokon mutatják be, ezt követően kerül mozikba, tévétársaságok műsorprogramjába.

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *